Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere a Fidesz legkínosabb tévés szereplését produkálta. Kósa rekordot döntött az "egy televíziós műsorban elhangzott hazugságok" versenyében.
A beszélgetés fő témája a Kubatov-beszéd volt, amit Kósa nem is "látott", és 16 percen keresztül össze-vissza hazudozott, kitért a kérdések elől, paparazzi-műsornak nevezte a kellemetlen kérdéseket feltevő műsort.
A magyar médiatörténetben példa nélküli volt ez a szereplés, ahol tulajdonképpen másra nem is jutott idő, mivel Kósa folyamatosan mentegetőzött és hazudozott. Állítása szerint nem vezettek semmilyen listát, amiről Kubatov beszélt, nem tudja, a Fidesznek mi az álláspontja a témáról, és még csak Kubatovval sem beszélt az ügyről.
Sérelmezte azt is, hogy "olyan kérdéseket tesz fel neki a riporter, amire nincs ideje felkészülni. Hát bizony, kellett volna neki idő valamilyen frappáns hazugságot kitalálni erre a kellemetlen kérdésre.
Állítása szerin nem kell tudnia a Fidesz alelnökének, mit tesz és mit mond a Fidesz pártigazgatója.
A beszélgetés végén Kálmán Olga már alig bírta visszafogni nevetését, annyira szánalmas volt a Fidesz "erős emberének" sértett mentegetőzése, aki saját bevallása szerint már alig várta, hogy fölkelhessen a székből.
A beszélgetős első része, itt még csak kezdődik a hablatyolás:
tovább
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!