Tisztelt Emlékezők! Kedves Barátaim!
Bár nem volt rég 2006, mégis, ha visszagondolok erre az évre, amikor is az első Trianoni-megemlékezésünket tartottuk Kecelen, még teljesen más közhangulat lengte körbe az akkori rendezvényt. A 2006 előtt még sosem volt ilyen jellegű megemlékezés településünkön, és akkor rengeteg értetlenség, vagy épp kritika ért minket, hogy minek is ez a rendezvény, mi célt szolgál a történelmi sérelmeink felhánytorgatása, a sebek feltépése, ahogy azt néhány rossz szándékú vagy félrevezetett ember megfogalmazta.
Aztán az évek folyamán egyre inkább halkultak ezek a hangok, egyre inkább hozzászoktak az emberek, hogy ezek a jobbikosok bizony minden év június elején megszervezik ezt az eseményt. És ez nem csak annak köszönhető, hogy az emberek már beletörődtek abba, hogy ez a néhány lelkes Jobbik-tag, ha törik, ha szakad megszervezi ezt a rendezvényt, hanem talán belátták azt is, hogy nem a múltba révedő, siránkozó vagy épp gyűlölködő rendezvényről van itt szó, hanem a múlt eseményeiből, konkrétan az igazságtalan Trianoni-békeszerződésből kiinduló, azon alapuló, de egy előremutató, a nemzettudatunkat megerősítő, az összetartozás tudatát és a szolidaritás érzését kifejező megemlékezés a miénk évről-évre. És 4 ilyen megemlékezéssel a hátunk mögött büszkén mondhatjuk, hogy a Jobbik Keceli Szervezete hagyományt teremtett településünkön, melyet nagyon sokáig szeretnénk fenntartani.
De nem csak Kecelen változott meg az emberek hozzáállása a Trianoni-megemlékezésekhez és ehhez az egész témához, hanem szerencsére az egész országban.
read more
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!