A Jobbik Kerepesi Alapszervezetének jelöltjei a 2010 októberi önkormányzati választásokon a következők:
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
7967 bejegyzés (0 olvasatlan), 89 városban

Radikális változást Kerepesen is!
A kerepesi Jobbik úgy döntött, hogy megméretteti magát a 2010. október 03-án tartandó helyhatósági választásokon.
Fontosnak tartjuk, hogy Kerepes életében, a település gyakorlati irányításában is megjelenjenek azok a tettre kész, radikális változást hozó gondolatok, melyek által további fejlődésnek indulhat településünk.
Tegnap Nyakó István - Gyurcsány Ferenc magyar hangjaként - közölte az ország közvéleményével, hogy a bukott miniszterelnök nem kíván részt venni az Országgyűlés 2006 őszi törvénysértéseket kivizsgáló albizottságának szeptemberi meghallgatásán. Indoka szerint a bizottságban komédia folyik, továbbá annak egyik tagja elfogult: Gaudi-Nagy Tamás, aki – a forradalom győzelme, a rendszer bukása után továbbra is koncepciós eljárás alapján több mint egy éve előzetesben tartott - Budaházy György védője.
Aki azt hitte, Orbán alatt szabadabbak leszünk, az tévedett. Soha nem látott vegzatúra vette kezdetét a "narancsos forradalmár" regnálásával. Kora reggel egy magánterületet özönlöttek el a rendőrök Békéscsaba mellett, a jelenlévőknek megtiltották a hangos beszédet és a fényképezést.
Megszavazta a gátlástalan, hatalomittas likudista mammut az Országgyűlésben a közbiztonság javítása érdekében szükséges törvénymódosításokat. Mármint ami szerintük azt szolgálja. A törvény legfontosabb célja azonban azon szándékok eltiprása, ami Orbán Viktornak és külföldi parancsolóinak nem tetszik.
A demokrácia -a nép uralma- azt jelenti, hogy mi (a nép) gyakoroljuk a hatalmat (a képviseleti demokráciákban a választott képviselők útján). Ez akkor valósul meg korrekt módon, ha az általunk választott képviselők olyan számban szerepelnek a döntéshozatalban, mint amilyen arányban a választásokon mi rájuk szavaztunk.
2010. június 5. napján a békediktátum aláírásának 90. évfordulójára Kerepes község lakossága az Összefogás Kerepesért Egyesület és a Székely Kör kezdeményezésével emléművet emelt.
Az emlékmű felavatására ünnepség és megemlékezés keretében került sor. Beszédet mondott többek között Franka Tibor Kerepes polgármestere, Nyírő K. Judit, Duray Miklós.
Kerepes üzent a szlovák vezetőnek!
Megteheti ezt azért is, mert a településünkön élő szlovák nemzetiségűek szabadon gyakorolhatják nyelvüket, ápolhatják kultúrájukat, mindenféle tiltás, vagy rosszallás nélkül. Mi sohasem kívántunk több jogot a határon túl élő nemzettestvéreinknek, csak mint amennyit mi is biztosítunk az itt élő nemzetiségeknek.
Időpont: 2010. június 05.
Rajt - cél: Kerepes Forrás Művelődési Ház, Templom utca
Táv: 22,5 km - 450 méter szintkülönbség
Szintidő : 6 óra
Rajtidő : 7:30 - 9:00-ig
Nevezési díj : Trianonra emlékezve 90 Ft.
Szinte felfoghatatlan összeggel, tízezermilliárd forinttal növelte meg Magyarország államadósságát a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai–Kóka-kormányzat. Nem mellesleg éppen a duplájára dagasztották a tartozásunkat. Ez – hogy Lendvai Ildikó is értse – azt jelenti, hogy kétmillió-ötszázezer darab inkubátor, kilencszázharminchétezer-ötszáz homokágy, egymillió-ötszázhatvankétezer-ötszáz lélegeztetőgép és háromszáztizenkétezer-ötszáz ultrahang-berendezés árát (az MSZP-sajtótájékoztató 2002-es árfolyamán váltva) költötték el a takarón messze túlnyújtózkodva, nyolc év alatt.
Az összes párt hordja az újságot, teríti a szórólapot, az aktivisták a villanyoszlopokra kapaszkodva ragasztják a plakátokat. Természetesen ki -ki a vérmérséklete szerint. Az MSZP egyik kampánykiadványában a 9. oldalon a Jobbikot és jelöltjét „méltató” „Eljövő szebb jövő???” írás hátterében egy három ágú, csonka horogkereszt-ábrázolás látható. A cikket egy bizonyos „hola” nevű író jegyzi. Minőségi érvek! Már nem is csodálkozom!
Jöttetek azzal, hogy nácik vagyunk, mert cigánybűnözésről merünk beszélni. És azt hittétek, hogy ez hatni fog. Náci - mondtátok jelentőségteljes arckifejezéssel. Náci. Fasiszta. Szélsőséges. Nyilas. Szálasista. Eszesz. Ezeket a kifejezéseket mantráztátok, és azt hittétek, sokszor elmondva majd csak megül a választópolgár agyában. És akkor a választópolgár majd elborzad.
Jobbik megdöbbentőnek és egyben felháborítónak tartja, hogy a közelmúltban Magyarországon ismét (immár dokumentumokkal is bizonyítható módon) választási csalásra irányuló közvetlen előkészületek történtek, ráadásul minderre egy volt belügyi dolgozók által alapított, nemzetbiztonsági felügyelet alatt álló cég környezetében került sor. Az ügyben ezidáig kiszivárgott sajtóinformációk ellenére a szocialista kormányzat mély hallgatásba burkolózott.
A fideszes pártelnök legbelsőbb körei is érintettek lehetnek a békávézásban egy informátorunk szerint. Amennyiben ez így van, kiderül, hogy csak akkor következmények nélküli ország-e hazánk, amikor a szocionisták vannak hatalmon, vagy akkor is, ha a megkülönböztető jelzésként nemzetiszínű zászlócskát lengető váltótársaik az érintettek.
Tisztán látszik, hogy a soron következő választás a Jobbik és a Fidesz között fog eldőlni. Az MSZP küzd még egy kicsit a nyugdíjasok kegyeiért a háromhatvanas kenyér, meg a tizenötödik havi nyugdíj ígéretével, de egymás után borulnak ki az éjjeliedények, fröcskölve a tartalmukat szerteszét. A Fidesz a biztos győzelmének tudatában bezárkózik az elefántcsonttoronyba, nem szól, mert minden megnyilvánulásával csak szavazatokat veszítene.
Március 15-én a helyi szervezetek részt vesznek a Jobbik központilag szervezett ünnepségén Budapesten, a Deák térnél 15:00 órai kezdettel.
Szeretettel várjuk a csatlakozni kívánókat!
Gépkocsijainkban korlátozott számban tudunk férőhelyeket biztosítani az oda és visszautazásra.
Kérjük akinek ilyen igénye lenne jelezze a 06-70-61-81-891 telefonszámon, vagy a kerepes@jobbik.hu emailcímen 15-én délelőtt 11:00 óráig.
Tervezett indulás: 2010 március 15. 13:00 órakor.
A Jobbik Pest megye 4. sz. választókerület szervezetei lakossági fórumot tartanak Kistarcsán
Időpont: 2010 március 18. csütörtök 18:00 órától
Meghívott előadók:
Helyszín:
Kistarcsai Csigaház
Kistarcsa, Deák Ferenc u. 1.
Sok szeretettel várjuk fórumunkra!
A Jobbik Pest megye 4. sz. választókerület szervezetei lakossági fórumot tartanak Nagytarcsán
2010 március 12-én pénteken, 18:00 órai kezdettel
Meghívott előadók:
Alkotmányozás és a Szent Korona Tan
Helyszín:
Hír a Magyar Nemzetből:
Nem nyújtja be a Bajnai-kabinet Brüsszelben a külföldiek magyarországi földvásárlási tilalmának meghosszabbításával kapcsolatos kérelmet, ez az új kormányra vár - írta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) tájékoztatására hivatkozva csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
A lap szerint februárban Mesterházy Attila , a szocialisták miniszterelnök-jelöltje azzal a kéréssel fordult saját pártjához, hogy intézkedjenek a külföldiek földvásárlási tilalmának meghosszabbítása érdekében.
Jé!!!???
Kedves Kerepesi Lakosok!
Tudatjuk Önökkel, hogy a mai naptól már csak két helyen van lehetőségük leadni az országgyűlési képviselőválasztáshoz az ajánlószelvényeiket. Megtisztelő bizalmuk jeleként továbbra is várjuk kitöltött szelvényeiket a Patkó Csárda Sörözőben, illetve az Autóhűtő Javító üzletben.
Természetesen képviselőjelöltünk sikeresen leadta már az induláshoz szükséges ajánlószelvény mennyiséget, mégis mindannyiuk támogatására számítunk.
2010 február 19-én a Jobbik Kerepesi Alapszervezet lakossági fórumot tartott a Szilasligeti Közösségi Házban.
A terem zsúfolásig megtelt, így néhányan a folyosón állva voltak kénytelenek az előadókat végighallgatni. A tömegben üdvözölhettük Franka Tibor Urat, Kerepes Polgármesterét is.
A rövid bevezető és a Himnusz eléneklése után Franka Polgármester Úr köszöntötte a jelenlévőket:
Hosszas önkormányzati procedúra után végre Gödöllőn is megnyithattuk kampányirodánkat az érdeklődők előtt. Sok szeretettel várjuk mind szimpatizánsainkat, mind a kétkedőket, hogy válaszolhassunk a kérdéseikre. Az irodánkban előzetes egyeztetést követően lehetőségük lesz személyesen megismerni Bertha Szilviát, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjét.
Cím: 2100 Gödöllő, Palota kert 16/4
Nyitvatartás:
hétköznap 17-20-ig
szombat 9-12-ig
"A BEVÁNDORLÓKNAK KELL ALKALMAZKODNIUK, NEM A HAZAIAKNAK! Vegyék tudomásul, vagy hagyják el az országot. Elegem van abból, hogy a mi nemzetünknek kell folyton óvakodnia, nehogy bizonyos egyének vagy nemzetük megsértődjék.
Kultúránk évszázadok alatt fejlődött ki, amely olyan nők és férfiak harcára, bátorságára és győzelmeire épül, akik valamennyien a békét keresték és akarták.
Ha Isten megbotránkoztat benneteket, akkor azt tanácsolom nektek, válasszátok hazátokul a világ valamely más táját, mert Isten a MI KULTÚRÁNKNAK alapja.